Barion Pixel SMS-azonosító a közigazgatásban is - SeeMe

SMS-azonosító a közigazgatásban is

A jelenleginél nagyobb biztonságú ügyfél-azonosítás bevezetését tervezik, többek közt automatizált SMS-ek küldésével.

KEKKH SMS-azonosító - SeeMeA harmadik negyedévben már lesznek eredményei, a jövő év elejére pedig a tervek szerint le is zárulhat a teljes körű ügyfél-azonosítási projekt a közigazgatásban - mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnöke. Az ügyfél-azonosítás jelenleg közigazgatási szervezetenként és folyamatonként másként történik, az ügyfélkapun keresztül elérhető szolgáltatások köre pedig egyelőre szűk, ráadásul az itt alkalmazott azonosítás biztonsága sem magas szintű - magyarázta Vetési Iván.

A cél az, hogy a jelenleginél biztonságosabb azonosítási formákat vezessenek be, és megteremtsék annak lehetőségét, hogy minél több ügyet lehessen elektronikusan és telefonon elintézni. Vetési Iván az új módszerek között említette az internetes bankolásból ismert SMS-azonosító alkalmazását.

Szoftverbe integrálható iparági ötletekért kattints ide vagy regisztrálj, ha 2 perc múlva már SMS-t szeretnél küldeni.

forrás:hirado.hu

We will tell your all the secrets!
I accept the Terms and Privacy